Az apa büntetésből levágta lánya haját, a születésnapi ajándéka miatt, amit az anyjától kapott

Mondják, hogy az igazi szépség belülről fakad, de ennek ellenére néha a külsőnkkel is törődnünk kell, hiszen akkor érezzük jól magunkat, ha jól nézünk ki.

Az egyik dolog, amivel a nők a legtöbbet foglalkoznak, az a hajuk. Érthető, hiszen talán ez a legszembetűnőbb. Elég egy rossz hajvágás, és addig nem merünk utcára menni, amíg ki nem nő újra.

De a rossz vagy kényszerített hajvágás támadásnak számít? Valószínűleg.

Januárban a boldog Kelsey tizenhárom éves lett. A tinédzser úgy döntött, hogy másképp szeretne kinézni.

Úgy döntött, hogy befesteti a haját, és kérte az anyját, Christine Johnson-t, hogy egyezzen bele. Az anya bele is egyezett és születésnapja alkalmából elvitte a lányát a fodrászhoz.

Ezt követően Christine készített egy fotót a mosolygó lányáról, aki nyilvánvalóan nagyon elégedett volt azzal, ahogy az új stílusa sikerült.

De a boldogsága rövid életű volt. Néhány nappal később Kelsey elment az apjához és a mostohaanyjához – és a látogatás egy rémálommá vált a fiatal lánynak.

A képek, amelyeket az anyja a látogatás után készített, sokkoló és szívszorító.

A fotókon Kelsey szégyellte megmutatni még az arcát is. De nem kell látni az arcát, hogy megértsük, mi történt. A hosszú, gyönyörű, újonnan festett haja eltűnt, és egy rendkívül rövid és egyenetlen frizura váltotta fel.

A Kelsey nagynénje által írt Facebook-hozzászólás szerint a lány apja és mostohaanyja levágta Kelsey hosszú haját, amikor meglátták az új hajszínét.

Az okuk? “A tetteknek következményei vannak.”

Bizonyos megmagyarázhatatlan oknál fogva nagyon felizgatta őket a lány új hajszíne, és úgy döntöttek, hogy akarata ellenére levágják a haját és egy extrém frizurát kap.

De most az apja és a mostohaanyja szembesülhet a saját következményeivel. Mindkettő tűzoltóként dolgozik, de fizetés nélkül felfüggesztették őket.

A Christine által írt Facebook-hozzászólás szerint az extrém frizurát azért csinálták, hogy megalázzák Kelsey-t.

A poszt sok megjegyzést kapott az emberektől, akik együtt éreztek a fiatal lánnyal.

Mivel a poszt vírusszerűen terjedt, a Wood megyei szociális szolgálat lépéseket tesz, és vizsgálatot folytat.

Remélhetőleg Kelsey apja és a mostohaanyja megkapja a méltó büntetésüket a szörnyű tetteikért.

Nem tudom elképzelni, milyen érzés lehet ez Kelsey számára, akinek minden alkalom, amikor a tükörbe néz, a szörnyű hajvágás emlékezteti.

ÍME, AMIT KELSEY ANYJA ÍRT A FACEBOOKON:
Így nézett ki a lányom vasárnap, amikor hazavittem, és a másik két kép az, ami ma történt, mielőtt hozzám hazajött volna.

Oszd meg, ha úgy gondolod, hogy ezeket a szülőket büntetni kellene, amiért ezt elkövették Kelsey ellen!

Forrás: harmonikum