Ez a bivaly megmutatta, hogy milyen erős az anyai szeretet – 14 oroszlánt hajtott el, akik megölték a kis borjat.
A feldúlt anyabivaly észrevette, hogy az oroszlánok elkapták a borját, de ahelyett, hogy a csordával tovább haladott volna a Dél-Afrika nemzeti parkjába, lemaradt, és megpróbálta megakadályozni a gyilkosságot. Sajnos az éhes ragadozók végül elérték céljukat.
Ezt követően négy másik családtak is csatlakozott az elkeseredett anyához, hogy meggyászolják a borjút. Megható módon fejezték ki bánatukat és szeretetüket. Szívszorító látvány, amikor bánatukban nyalogatni kezdik a kisborjat.
Csaknem egy órán át gyászolták a borjat, akitől végül szomorúan elbúcsúztak, mivel az oroszlánok körbezárták őket.
A megható jelenetet Paul Charnley, dél-afrikai kereskedőnek sikerült megörökítenie.
Paul, a 46 éves férfi azt mondta: „Egyik barátommal, Derrick Robbonnal voltam és 45 percen át néztük a szomorú jelenetet.”
„Az oroszlánok megölték a borjat, de az anya nem volt hajlandó lemondani róla.”
„Többször is elűzte az oroszlánokat, majd négy másik családtag is csatlakozott hozzá, hogy elbúcsúzzanak, miközben oroszlánok vették őket körül.”
„Végül az anya feladta és 14 oroszlán ünnepelt.