24 fiatalkori fotó hírességekről, mielőtt sztárokká váltak

A hírességek is voltak fiatalok és “átlagosak” míg valaki fel nem fedezte a tehetségüket. Ebben az összeállításban összegyűjtöttünk néhány fiatalkori fotót hírességekről, mielőtt híressé váltak.

Nicolas Cage, 24 éves

Cage-et, aki a Beverly Hills High School növendéke volt, már fiatal korában vonzotta a mozi világa. Első filmes élménye egy iskolai produkcióhoz, a Golden Boy c. kisfilmhez kötődik.

Jodie Foster, 19 éves

Már 1965-ben feltűnt a reklámokban, majd később szórakoztató sorozatokban is. 1969-ben debütált a Mayberry R.F.D. című filmben.

Tom Cruise, 22 éves

Első fontosabb szerepe az 1983-as Kockázatos üzlet (Risky Business) című filmben volt. Ettől kezdve sok A-kategóriás film főszereplőjeként vált Hollywood-szerte ismertté.

Jackie Chan, 23 éves

Kong-száng, a későbbi Jackie, 1960-ban kezdett a hírneves Pekingi operában ahol a következő tíz évet rendszeres edzéssel töltötte, színjátszással, énekléssel, harcművészetekkel és akrobatikával foglalkozott. Jűn Lau (Yuen Lo) néven tagja volt az iskola legjobb diákjaiból álló, Hét Kis Szerencse nevű előadócsoportnak. Nyolcévesen a Kis Szerencse-csoport többi tagjával együtt szerepelt a Big and Little Wong Tin Bar című filmben (1962), ahol Li Li-hua játszotta az édesanyját.

Mickey Rourke, 27 éves

Rourke filmszínészi bemutatkozása egy kis szerep volt Steven Spielberg 1941 című filmjében. Annak ellenére, hogy a A test melege című film nem az első szerepe volt, a benne nyújtott alakítása – gyújtogatóként – kellően magára vonta a közfigyelmet, rövid jelenete ellenére.

Louise Ciccone (Madonna), 23 éves

Miután 1977-ben New Yorkba költözött, hogy táncosként fusson be, a Breakfast Club, és az Emmy nevű csapatokban játszott, majd 1983-ban kiadta első önálló albumát Madonna címmel.

Kate Winslet, 21 éves

Már fiatalon is színésznő akart lenni, szülővárosában kezdte próbálgatni a szárnyait a Reading Repertory Theatre-ben, majd később a londoni West Enden is fellépett. Néhány jelentéktelen szerep után 19 évesen, 1994-ben tört be a film világába, amikor Peter Jackson ráosztotta az egyik főszerepet a Mennyei teremtményekben (Heavenly Creatures).

Judy Dench, 28 éves

A fiatal Judi Dench színpadon kezdte a karrierjét, többek között fellépett a National Theatre-ben és az Old Vic Theatre-ben is. Az 1960-as évek elején szinte csak kisebb tévés szerepeket kapott, 1965-ben figyeltek fel rá a Four in the Morning-ban. Három évvel később egy szerényebb költségvetésű Shakespeare feldolgozásban játszotta el Titániát.

Adam Sandler, 20 éves

Tizenhét éves (1983) kora óta lépett fel különféle klubokban stand-up komikusként, mígnem felfedezője, Dennis Miller bemutatta a Saturday Night Live producerének. Mikor filmes karrierje útján igencsak megindult, otthagyta a show-világot. A Pancserockban, a Csúcsfejekben és a Segítség, karácsony!-ban kapott kisebb szerepek után a Billy Madisonnal debütált főszereplőként, ahol már a forgatókönyvbe is besegített.

Mark Wahlberg, 21 éves

Wahlberg első szerepe A félelmek iskolája című 1993-as tévéfilmben volt, mozis debütjére pedig Danny DeVito oldalán került sor a Reneszánsz emberben. Az évtized második felében, majd a 2000-es években olyan sikeres produkcióban kapott főszerepet, mint a Boogie Nights, a Sivatagi cápák, a Viharzóna, Az olasz meló vagy a Négy tesó.

Rachel Weiss, 23 éves

Weisz számára a kitörési lehetőséget a walesi rendező, Sean Mathias 1995-ös Design For Living című Noel Coward-színdarabja jelentette. Kisebb televíziós szerepek után az első moziszerepét a Láncreakció című filmben kapta Keanu Reeves oldalán.

Sylvester Stallone, 24 éves

Stallone számos meghallgatáson vett részt, de csupán alkalmi színpadi szerepeket kapott, így kénytelen volt első filmes alakítását a Kitty és Studs címen futó 1970-es pornófilmben nyújtani. Ugyanebben az évben a Stallone – A lázadó című filmdrámában szerepelt. Legtöbb korai filmjében csupán statisztaként tűnik fel. Első filmfőszerepét A Lordok bandája című filmben játszotta, 1974-ben, melynek forgatókönyvét is ő jegyzi, ezzel mérsékeltebb sikert ért el.

Drew Barrymore, 19 éves

Első televíziós szereplésére 11 hónaposan, egy kutyaeledel reklámfilmjében (Gainesburger Puppy Food) került sor, majd az áttörést tiszteletbeli keresztapja, Steven Spielberg rendezte E. T. – a földönkívüli (1982) című filmben játszott szerepe hozta el számára 7 évesen.

Tiffani Thiessen, 19 éves

1989-ben megkapta Kelly Kapowski szerepét a “Saved by the Bell” címû szappanoperában. A sorozat 5 év után ért véget, de Tiffani számára ez volt a kezdet. Aaron Spelling szerepet ajánlott neki a nagysikerû Beverly Hills 90210 TV sorozatban. Megkapta Valerie Malone szerepét.

Sandra Bullock, 24 éves

Már nyolcéves korában fellépett Nürnbergben, Bécsben és Salzburgban. Az USA-ba való visszatérte után az Észak-Karolina-i Greenville-ben színészetet tanult. Miután az egyik vizsgaelőadáson Csehov Három nővérében sikert aratott, 1990-ben a A dolgozó lány című tévésorozatban, majd 1991-ben a Szerelmi bájitalban kapott főszerepet.

Julia Roberts, 23 éves

Első áttörése 1988-ban volt a Mystic Pizza és a Satisfaction című filmmel. Az 1990-ben az Acél magnóliák című filmben megformált szerepéért Oscar-díjra jelölték a legjobb női mellékszereplő kategóriában.

Tilda Swinton, 22 éves

Igazán 1991-ben figyeltek fel rá, amikor Arany Vopitit kapott az Edward II. c. filmben nyújtott kiemelkedő alakításáért.

Susan Sarandon, 22 éves

1970 óta szerepel filmekben. 1970-1971 között a World Apart című tv-sorozat főszereplője. 1975-ben első fontos filmszerepe a The Rocky Horror Picture Showban.

Elizabeth Hurley, 23 éves

Színésznőként az 1980-as években kezdett el munkálkodni, majd 1995-ben lett modell, majd Londonban színházban kezdett játszani. Ezt különböző tévésorozatok alakításai követték, majd 1988-ban sor került filmes bemutatkozására is a Remando el Viento címû alkotásban.

Megan Fox, 18 éves

Fiatalon kezdett modellkedni, és miután 1999-ben megnyert egy modell versenyt, kezdett színészkedni. Első szerepe a Karibi vakáció volt 2001-ben.

Jim Carrey, 24 éves

Az első főszerepe Skip Tarkenton volt, az NBC The Duck Factory című sorozatában. Az elég rövid életű sorozatot 1984. április 12-től július 11-ig vetítették, aminek köszönhetően betekintést nyerhetett a színfalak mögé.

Michelle Pfeiffer, 20 éves

Pfeiffer karrierje elején inkább sorozatokban tűnt fel, mint például a Fantasy Island, a Delta-ház vagy a Rossz macskák. 1980-ban kisebb filmszerepet kapott a Falling in Love Againben, Susan York partnereként. Ezután színjátszási leckéket vett és három televíziós filmben is feltűnt, ami előremozdította a karrierjét. Az első jelentősebb filmszerepét 1982-ben kapta a Grease 2-ben.

Robert Downey Jr., 23 éves

Első szerepét apja Pound című filmjében kapta, mindössze ötévesen egy kutyust alakított. Húszévesen csatlakozott a híres Saturday Night Live stábjához egy szezon erejéig. Ezután Hollywoodba költözött. 1987-ben megkapta első főszerepét James Toback rendező The Pick-up Artist című filmjében.

Jennifer Lopez, 21 éves

Jennifer 19 évesen szereplőválogatásokra kezdett járni, míg egyszer felfigyeltek tánctudására, így megkapta az egyik mellékszerepet az In Living Color című amerikai vígjátéksorozatban, 1991-ben. Itt egy úgynevezett “fly girl”-t alakított. Ezt megelőzően már láthattuk MC Hammer U can’t touch this című, 1987-es videoklipjében táncolni. Jennifernek az áttörést Janet Jackson egyik videoklipje hozta meg, amikor szerepet kapott az 1993-as That’s the Way Love Goesban, majd az ezt követő világkörüli turnén is táncolhatott Janet Jackson mellett.

Amint láthatjuk, az idő gyorsan telik, valamikor ők is voltak fiatalok.