16 hétköznapi dolog, amiről idáig talán nem is sejtetted, hogy mire való valójában

Talán feltűnt nektek (vagy még bele se gondoltatok igazán), hogy egyes hétköznapi tárgyaitokon fura, oda nem illő dolgok vannak. Fogalmatok sincs, hogy milyen funkciót látnak el, vagy egyáltalán van e feladata, vagy épp csak díszérték: például a cipő alján a két lyuk, vagy az a kis barázda a billentyűzeted ‘F’ és ‘J’ betűjén.

Ismerős kérdések, ugye? Ezzel a 16 képpel most leleplezzük az igazságot, zavarba ejtően egyszerű magyarázattal, melyeket látva és olvasva garantáltan tátva marad a szád! ?

1. A tornacipők oldalán lévő két lyukacska

Mára már csak a láb szellőztetése miatt funkcionálnak, ám ha elég szemfüles vagy, észrevehetted, hogy a két lyuk körül ugyanolyan fém kör található, mint a cipőfűződnél lévőkön. Ennek egyszerű a magyarázata, régebben ezen a két lyukon is átfűzték a cipőfűzőt, hogy a cipő még stabilabb legyen és jobban illeszkedjen a lábadhoz.

2. A serpenyők és az edények nyelén lévő rés.

Valójában ez egy nagyon is hasznos kis lyukacska. Főzés közben a kevergetéshez használt fakanaladat beleállíthatod, így ahelyett, hogy a konyhapultot maszatolnád szét, az étel visszacsöpög szépen az edénybe.

3. A kábelek végén lévő megvastagodott részek

Ferrit-gyűrűnek hívják őket, és segítik elnyomni a nagyfrekvenciás elektronikus áramkörök okozta zajokat.
Érdekes, ugye? Ám még közel sincs vége!

4. A tic-tac nyitófülén lévő apró mélyedés

Cukorka adagolóként funkcionál, hogy ne kelljen folyton a dobozka tartalmát a tenyeredbe öntened.

5. A híres “tollradírozó” radír

Gyermekkorunkban mindenki kipróbálta, vajon a kék része a radírnak valóban eltünteti a golyóstoll tintáját a papírról, ám csalódnunk kellett, mert ahelyett hogy eltüntette volna, a papírt szaggatta szét. Pedig valóban eltünteti a tintát, annyi hiba csúszott a gépezetbe csupán, hogy csak vastagabb papíron (mondjuk rajzpapíron) lehet használni.

6. A golyóstollak kupakján éktelenkedő lyukacska

Elég rossz szokás, de gyerekek és felnőttek egyaránt csinálják: a tollkupak rágcsálása. Szóval nem véletlenül, vagy dizájn szempontjából keletkezett rajta a lyukacska, éppen ellenkezőleg! Ha valaki véletlenül lenyelné, és torkán akadna, a nyílásnak köszönhetően annyi levegőhöz jutna, amely elegendő a mentő kiérkezéséig.

7. A ruhákhoz tartozó extra szövet és gomb

Azt gondolnánk, csupán azért adják a ruhadarabok mellé a szövetdarabot, hogy ha netán elszakad, pótolni, foltozni tudjuk. De nem ez az egyetlen oka, valójában azért mellékelik a kis szövetdarabot, hogy leteszteljük, hogy fogja bírni az adott ruhadarab a mosást (bolyhosodás, zsugorodás, stb.)

8. Furcsa szegecsek a farmerokon

Sosem gondoltam volna, de ezeknek az apró szegecseknek is fontos feladatuk van. A farmernadrág leggyengébb pontjait kapcsolja össze, ahol a varrás már nem adna elég stabilitást, nélkülük könnyen szétbomolhatnának, elszakadhatnának. Így lesznek a farmerjaid strapabíróbbak!

9. Nyilacska az üzemanyag jelző piktogram mellett

Biztosan te is jártál már úgy (főleg kezdő sofőrként), hogy elfelejtetted, az autó melyik oldalán tudsz tankolni, ezért paráztál azon, melyik oldalra állj be. Nos, nem kellett volna, ugyanis ez a kis nyilacska a piktogram mellett jelzi, melyik oldalon található az üzemanyagtank nyílása a gépjárműdön.

10. Az üdítős kupakokban lévő műanyag alátét

Ezek a kis furcsaságok a 100%-os tömítést szolgálják, azaz, hogy a műanyag palackok a lehető legjobban zárjanak és a lehető leglégmentesebben tartsa őket.

11. Tésztaszedő kanál lyukas közepe

Meg fogsz lepődni, de a válasz igen egyszerű: a tészta adagolására szolgál.

12. A kísérteties apró lyuk a repülőgépek ablakán

Mivel több ezer méter magasan vagyunk a föld felett utazáskor, így nyilván, a légnyomás-kiegyenlítés segítik elő. Másrészt pedig, az ablakok párásodása ellen is funkcionál.

13. Lyukacska a mérőszalag fém végén

Ha egy csavartól szeretnénk lemérni a távolságot, akkor csavar fejébe bele tudod akasztani a kis lyukat.

14. Fogazott fém él a mérőszalag végén

 

 

Ha méricskélés közben jut eszedbe, hogy az asztalon felejtetted a jelölőceruzádat, akkor se aggódj! Ezzel a recés éllel is megjelölheted a faladat, persze csak finoman!

15. Pindurka lyuk a lakaton

A lakat belsejébe került víz és pára távozására szolgál, így megakadályozza, hogy a bent rekedt folyadék a lakat belsejébe fagyjon.

16. Apró vízszintes barázda az ‘F’ és a ‘J’ billentyűkön

A gépírás szabálya kimondja, a mutatóujjainkat ezekre a billentyűkre kell helyezni, és így kell szabályosan, tíz ujjal gépelni.