9 tanács, hogy boldog lény anélkül, hogy párt cserélnél

Valaki megkérdezett egy idős házaspárt, hogy hogyan képesek 50 év után is elviselni egymást. Ezt válaszolták: -Nos Uram, mi abban az időben nőttünk fel, amikor ha valami nem működött megjavították, és nem eldobták! És mekkora igazság rejlik ebben. Ha valami nem rosszúl működik, nem kell azonnal szakítani! 

Cikkünkben eláruljuk a boldogság 9 titkat, amit ha megfogadunk, akkor boldogok lehetünk a szerelemben, anélkül, hogy megpróbálnánk megváltoztatni a mellettünk lévő embert?!

Amikor ránk talál a szerelem, a boldogságtól a felhőkben járunk, és úgy érezzük nincs lehetetlen számunkra. De idővel a dolgok változnak, és nagyon nehéz feladat lehet a kezdeti boldogság megtartása. Eljön az a pillanat, amikor azt gondoljuk, hogy már semmi nem olyan, mint régen! És akkor rá kell döbbenünk arra, hogy az igaz szerelem nem azt jelenti, hogy partnerünket megváltoztassuk, hogy megfeleljen saját elvárásainknak, hanem az, hogy erényeivel és hibáival együtt elfogadjuk őt.

De hogyan tehetjük ezt meg?

1. Elsősorban hagyjunk fel a partner idealizálásával!

Fogadjuk el egymást olyannak, amilyenek vagyunk a valóságban. Bár sokszor nehéznek tűnhet elfogadni azt, hogy párunk nem tökéletes és vannak hibái, ha igazán szeretjük, képesek leszünk ezt megtenni kettőnkért.

2. Ne a partnered hibáztasd elsőre

Mielőtt a partnered hibáztatnád valamiért, győződj meg róla, hogy minden lehetséges választ végiggondoltál a probléma megoldására. Próbálj eltekinteni a személyétől és csak a probléma megoldására fókuszálj, félretéve saját, esetleg sértett „ego”-dat. Ne az tűnjön a legjobb megoldásnak, hogy őt megváltoztatod!

3. Tudatosítsd, amikor engedned kell

Amikor nehézségek adódnak, két dolog jut eszünkbe: a szakítás vagy önmagunk feláldozása a kapcsolatért. Ilyen helyzetbe próbáljuk meg félretenni az érzelmeket és gondolkodjunk hideg fejjel: milyen kompromisszumos megoldást találhatunk, a kibékülésre?

4. Ne csak hallgasd, halld is meg, amit mondani akar

Hallgasd meg a partnered! Figyelj a szándékaira! Hallgassuk őt a szívünkkel, a szemünkkel és fülünkkel egyaránt! Ne azt értsük szavaiból, amit mi szeretnénk hallani!

5. Előbb fogadd el a saját hiányosságaid

Ahhoz, hogy el tudjuk fogadni mások hiányosságait, először a sajátunkat kell elfogadnunk!

Legyünk tisztában önmagunk félelmeivel, függőségeivel, és beszéljünk erről a partnerünkkel. Legyünk képesek a szeretetre, a megértésre és az elfogadásra.

6. Köszönd meg, ne elégedetlenkedj

Ne legyünk folyton elégedetlenek! Legyünk hálásak partnerünknek, ne siránkozzunk folyton, hiszen akkor jó egy kapcsolat, ha kölcsönösen adunk egymásnak.

7. Szeress, minden körülmények között

Szeress minden körülmények között, még akkor is, amikor néha a kétely a szívedben van!

8. Nem minden alakulhat úgy, ahogy azt eltervezted

Fogadd el azt a tényt, hogy minden nem mehet úgy, ahogyan te elképzelted! A partnered is ember, Ő is tévedhet! A legfontosabb dolog, hogy felismerd: szereted-e igazán Őt?

9. Döntsd el, hogy minden nap jobbá teszed a kapcsolatod

Határozd el: minden nap teszel azért, hogy jobb legyen a kapcsolatotok!