21 kínos dolog, ami gyerekek szájából hangzott el, ezzel beégetve saját szüleiket

Akinek van gyereke tudja, meg kell válogatnod a szavaidat a picur jelenlétében és át kell gondolnod, mit mondasz neki, hiszen ha egyszer kimondtad, nincs visszaút. Szerintem minden szülő tudna legalább 10 olyan vicces vagy éppen kínos történetet elmesélni, ami az előbb említett szabály elfelejtésén alapul. Amit egy gyerek hall, azt bizony kegyetlenül őszintén és meggondolás nélkül visszaadja másoknak, és ezt természetesen legtöbbször valamilyen rokon, egy másik gyerek, vagy egy hatalmas vendégsereg füle hallatára történik, ami után szegény szülő nagy zavarában elhessegeti a gyereket és kínos magyarázkodásba kezd. ?

Összeszedtük a legzavarbaejtőbb sztorikat, hogy tanulhassunk belőle, vagyis inkább azért, hogy nagyokat nevessünk együtt ezeken a cikis helyzeteken. A tanulság pedig az, hogy nem véletlenül létezik a mondás: ‘A részeg ember és a gyerekek a legőszintébbek.’ ?

1. Az ismerősöm hat éves kisfia a közeli plázában sétálgatva, hirtelen rámutatott egy muszlim nőre (aki burkát viselt, mely eltakarta egész testét), majd felkiáltott: „Nézd anya, egy nindzsa!”

2. Épp úton voltunk, hogy megnézzük a lányok focimeccsét, amikor a fiam arról faggatózott, hogyan születnek a kisbabák. Meséltem neki a spermiumokról, a petesejtről, meg ilyenekről. Úgy tűnt, mélyen érintette a dolog és csaendben elgondolkodott a hallottakon. Mikor odaértünk a meccsre, és már a többi szülő közt ültünk, a fiam váratlanul felcsattant: „Apu, a spermád még mindig bennem van?” Szégyenemben elsüllyedtem volna.

3. A gyerekem egyszer megkérdezte egy fekete férfitól, hogy ő miért van csokiból. Rendkívül zavarba jöttem, de szerencsére a férfi jót nevetett és csak egy hatalmas poénnak fogta fel az egészet.

4. Amikor terhes voltam a második lányommal, próbáltuk elmagyarázni az idősebbiknek, hogy anyucinak egy kisbaba van a pocakjában, és hogy apu tette bele. A lányunk mindig az anyukáját utánozta, szóval föl-alá járkált és mindenkinek azt mondta, hogy neki is van egy baba a hasában, és apu tette bele… Azok a szúrós tekintetek, amiket kaptam, még rémálmaimban is visszatérnek.

5. Madeleine, a 3 éves lányom amikor egy nyilvános mosdóba bementünk, hirtelen felkiáltott: „Mami, neked miért szakállas a feneked?”

6. Hat éves lehettem, amikor részt vettem apu egyik céges piknikjén. Illedelmesen bemutatott a főnökének, mire én azt mondtam: „Apukám mindig azt mondja, hogy a k*** a anyád.” A piknik hátralevő felében fagyival tömtek apám kollégái.

7. Az 5 éves lányomat megműtötték és kivették a vakbelét. Amikor a varratait kiszedték, és a katéter még kilógott a hasából lenézett és büszkén felkiáltott: „Viszlát vakbél, helló pénisz!”

8. A kisfiamat, mikor még csak 2 éves volt, egy barátnőm (akinek rajzolva volt a szemöldöke) felvette a karjaiba. A fiam felkiáltott: „Valami van az arcodon!”, majd büszkén letörölgette az egyik szemöldökét és folytatta: „Ne aggódj, leszedtem neked!”

9. Épp egy pasival randizgattam, amikor a fiam olyan 7-8 éves lehetett. Egy este, mikor elmentem a férfiért kocsival a fiamat is magammal kellett vinnem. Amíg hazafelé tartottunk, hárman a „kezeket fel, ha már valaha csináltad” játékot játszottuk… 5 perc után a a fiamból kitört, hogy „kezeket fel, ha már valaha eldugítottad a vécét egy óriási adag kakival, ahogy azt anya tette ma reggel!”

10. Egyszer a lányom elkezdte focilabdával nyomogatni az arcomat. Nagyon mókásnak találta, ezért hagytam neki. Később az étteremben, egyszer csak a semmiből a pincérhez forult és felkiáltott: „Apukámnak golyómasszázst adtam előtte.” Gondolhatjátok, hogy a desszertet már nem vártuk meg.

11. A lányom mániákusan foglalkoztatják a testrészek, persze különösen a nunik és a kuki a legérdekesebbek… Folyton vadidegenektől kérdezgeti, hogy „kukid vagy nunid van?” De ez még nem a legkellemetlen része a történtetnek. Egyszer a templomban az apukája ölében ült, amikor az egyik idős hölgy azt mondta: „Ó, olyan szépen csücsülsz apukád ölében! Biztosan nagyon örülsz, hogy itt az apukád!” (Azért mondta ezt, mert tudta, hogy a férjem rengeteget dolgozik, így elég ritka, amikor el tud minket kísérni a templomba.) A lányom erre azt mondta: „Nem az ölében ülök. A kukiján ülök. Akarsz az apukám kukiján ülni?”

12. Amikor a fiam 4 éves volt, szükségét érezte annak, hogy figyelmeztesse az idős embereket a halálra… A boltban ezt mondta egy idős néninek: „Az öregek mind meghalnak… és te nem nézel ki valami jól.”

13. A válásom alatt rendszeresen magammal vittem a gyerekeket, mikor bevásárolni mentem. Egyszer, amikor betettem a kosárba egy üveg bort, a lányom szomorúan megszólalt: „Ó, nézd, anyu már megint szomorú!”

14. A fiam rettenetesen érezte magát, mikor egyszer bekakilt a nadrágjába, szóval hogy felvidítsam, azt mondtam neki: bárkivel előfordul, még anyával is néha. Másnap mentünk a bölcsibe, amikor az óvónénivel közölte: „Tegnap bekakiltam a gatyámba, de azt mondta anyu, hogy nem baj, mert folyton megtörténik vele is.”

15. Buszon utaztunk, amikor az 5 éves kidfiam az előttünk ülő férfi vállára tette a kezeit, és azt mondta: „Ez a férfi nagyon dagi.”

16. Az egy barátnőmnek elég nehéz volt rávennie a kislányát a folyadékivásra, ezért folyton próbálta vele megértetni, hogy mennyire fontos az ivás. Egy nap ebéd közben a lánya hangosan felkiáltott: „Az ivás boldoggá teszi anyát!”

17. Mikor mindenki sorban állt a temetésen, hogy részvétet nyilvánítson, a gyerekemből hangosan elszólta magát: „Haladjunk már! Látni akarom a hullát!”

18. Egyszer, mikor a fiam meglátott egy rendőrt, örömében felkiáltott: „Anyu nézd! Annak a rendőrnek is olyan bilincse van, mint nektek a hálószobátokban!”

19. Mikor várandós voltam, kénytelen voltam magammal vinni a 3 éves kislányomat az egyik nőgyógyászati vizsgálatra. Mikor az orvosom megvizsgált és épp alul ‘nézelődött’, a lányom sértődötten megkérdezte: „Anya, te miért mutogatod a nunidat mindenkinek?”

20. Az étteremben egy édesapa épp bekísérte a mosdóba kisfiát, mikor az hangosan megkérdezte: „KARDOZUNK A KUKINKKAL APU?!” Az apa ledermedt, és úgy tűnt, mint aki legszívesebben köddé válna.

21. Mikor Londonban jártunk és a tömött buszon utaztunk, az akkor 5 éves fiam azt kérdezte tőlem: „Anyu, apu hogyan tette bele a magját a hasadba?” Épp várandós voltam akkoriban. A húga erre azt válaszolta: „Hát lenyelte, te buta!”. Annyira kínosan éreztem magam, hogy legszívesebben elteleportáltam volna onnan.