Mit tegyen egy nő, ha “nem csinos” – kérdezte egy nő a neten, és a TÖKÉLETES választ egy férfi írta meg

Úgy érezzük, rátaláltunk a világ egyik legszebb névtelen szerelmes levelére…

A Reddit nevű közösségi oldalon – ahol névtelenül kérdezhetik egymást a felhasználók akár legbelsőbb titkaikról is – egy nő megkérdezte a többi női felhasználót: hogyan képesek elfogadni magukat azok a nők, akik nem születtek csinosnak?

“Én soha nem voltam csinos, csinálhatok akármit a hajammal, a sminkemmel, egyszerűen nem vagyok. És gyűlölöm magam ezért. Úgy érzem, ha bármi kudarc ér az életben, az a külsőm miatt van. Ti, akik hasonló cipőben jártok, mondjátok el: hogyan küzdötök meg ezzel?” – tette fel a kérdést.

Sok-sok válasz érkezett, de a legütősebbet épp egy férfi felhasználó írta meg. A levél gyönyörű, és nagyon tanulságos. Idézünk belőle néhány részletet.

“Hidd el, pontosan tudom, milyen érzés utálni a testedet. Szolgáltam Irakban, vannak sebhelyeim, tudom, hogy soha nem fogok úgy kinézni, mint azelőtt. Igen, ez szívás. De most hadd magyarázzam el neked a folyamatot, hogy egy férfi hogyan szeret bele egy nőbe. Ez egy furcsa, nektek, nőknek talán idegen folyamat, nem is tudja elképzelni, aki nem élte át. De hidd el, épp olyan valós, mint a halál vagy az adók.

Szóval a férfi találkozik a nővel. Először talán fel sem figyel rá. Csak bekategorizálja. Nő, ismerős, kolléga. Semmi nem történik. Aztán múlik az idő, jobban megismerik egymást. És a férfi hirtelen elkezd a nőn ÉSZREVENNI dolgokat. Olyanokat, amik tetszenek neki. Talán épp az orra íve. Vagy az a hely, ahol a haja töve találkozik az arcával. Bármi tetszhet neki. Csak úgy.

Aztán még jobban megismeri a nőt. És egyre többször figyeli rajta azokat a dolgokat, amik tetszenek neki. Aztán mást is észrevesz. Talán a nő szívből jövő nevetését. Talán azt, ahogy gondterhelten a homlokát ráncolja. Egyre többször nézi meg rajta ezeket a kis részleteket. Hogy miért? Mert a férfi ezektől jól érzi magát.

Aztán egy nap, talán búcsúzáskor röviden megölelik egymást. És a férfiban “bekattan” valami. Már nem tud másra gondolni. Újra és újra visszajátssza a fejében a jelenetet. A nő lélegzetét, ahogy a melle finoman hozzáért, az illatát. Álmodozni kezd a nőről. És aztán rájön, hogy ez a nő – egyszerűen tetszik neki. A párnácskái, a gödröcskéi, a hajlatai, a gesztusai.

Olyan ez, mint amikor egy fekete-fehér fotó hirtelen egy színes, 3 D-s mozivá alakul. A férfi már nem tud másra koncentrálni, csak hogy minél gyakrabban legyen a nő közelében. Hogy megint érezze azt a nagyon jó érzést, ha a nőt látja. És szeretné ő is boldognak látni a nőt. Neki már az a nő tökéletes és gyönyörű.

Egy szerelmes férfi nem objektíven néz egy nőre. Hanem egy szűrőn keresztül, nevezzük “érzékelési illúziónak”. Ő nem azt látja, amit a nő lát a tükörben. Ő valami különlegeset és varázslatosat lát, valamit, amely hatalmasabb és fontosabb szinte minden másnál, ami a világon van.

Nézzetek meg egy idős házaspárt. Ahogy a bácsi néz a nénire. Persze, hogy egy bácsinak is tetszenek a fiatal, szép popsik jóganadrágban. De ha a párjára néz, akkor szinte látni, ahogy ez a szűrő a szeme elé zuhan. Ha jól figyelsz, látod, ahogy megcsillan a szeme. Ő nem egy öregasszonyt lát – ő akkor egy csodát lát.

Higgyétek el, nem süketelek. Ha nem éltem volna át ezt az egészet magam is, én sem hinném el. De attól még igaz.”