Az idő múlása könyörtelen, és mindenen nyomot hagy. Legyen az egy több tonnás gránit lépcső vagy egy bőr pénztárca, az idő múlásának nyomait semmi sem kerülheti el. Igaz ami igaz, ezek a változások legtöbbször hihetetlenül lassan mennek végbe, ezért az esetek többségében észre sem vesszük azokat, míg néhány beszédes fotó segítségével nem szembesítenek bennünket a könyörtelen igazsággal. A most következő internetezők is ezt tették, akik a közösségi oldalakon osztották meg az általuk felfedezett elképesztő változásokat.
Szent Péter szobrának a lábát rendszeresen simogatják a hívők – ez meg is látszik rajta. (Vatikán, Szent Péter-bazilika)
,,Ez két ugyanolyan pénztárca, amiket édesapám vásárolt 25 évvel ezelőtt. Karácsonykor úgy döntött, ideje váltani.”
Mind a két kötegben 100 darab egydolláros bankjegy található, a különbség, hogy a bal oldalikat már használták, a jobb oldaliban találhatókat pedig még sohasem.
,,Ezt a kést a nagyapám, majd a nagymamám és a lányai is használták.”
Ez a new yorki járdán található csatornafedél teljesen elkopott az emberek lábától.
A franciaországi Elsüllyedt-út, amit az évszázadok során folyamatosan kereskedők és katonák használtak.
Nehéz elhinni, de ez a két baseball-sapka egyforma. Az egyiket naponta használták a hadseregben és az edzőteremben, a másikat viszont még sosem hordták.
Turisták alatt elkopott lépcső – Petra, Jordánia.
A brit királyi őrség egyik tagjának csizmája, egy év használat után.
A baloldali távirányító egy nem dohányzóé, a jobboldali pedig egy dohányzó személyé.
A Westminster-palota előtti park egy hatalmas úttá alakult.
,,Édesapám 60 évig hordta a zsebében ezt az ezüst dollárt.”
,,Amikor a bátyám és én megszülettünk, ugyanolyan mackókat kaptunk. Én egy kicsit jobban vigyáztam rá…”
Mindkét papucsot 17 évvel vásárolták, a bal oldalit azonban még sosem hordták.
Egy fodrászat padlója, ami magán viseli a szorgos fodrászok nyomait.
Két ugyanolyan kefe: az egyiket 20 évig használták, a másikat még sohasem.
Két egyforma öv, csak a jobb oldalit 10 évig hordták.
Az angliai Gloucester székesegyház lépcsője is magán hordja a turisták nyomait.
Az emberek folyamatosan ugyanoda lépnek ennél a thaiföldi vízesésnél, melynek következtében egy üreg keletkezett ennek a fának a gyökerén.
Egy vadonatúj fényszóró, egy 18 évig minden nap használt társához képest.